A levéltárról
Nyitva tartás, elérhetőség
Munkatársaink
Levéltártörténeti érdekességek
Hírek
Kutatószolgálat
Ügyfélszolgálat
Segédletek
Kiadványok
Rendezvények
Kutatótábor / Raziskovalni tabor

Dóka Klára-díj, 2017.

A Magyar Levéltárosok Egyesülete miskolci vándorgyűlésén, 2017. július 10-én adták át több kategóriában a Dóka Klára-díjat, ezek egyikét az idei alkalommal kollégánk, Németh József kapta. Gratulálunk az ünnepeltnek és további sikereket kívánunk neki!

Németh József 1990 óta dolgozik az MNL Vas Megyei Levéltárában. Pályafutását műszaki ügyintézőként kezdte, 1997 óta levéltári rendszerszervezői minőségben tevékenykedik. Sokoldalúságának és kreativitásának köszönhetően szerepe nélkülözhetetlen a levéltár kiadványszerkesztési munkáiban, az adatbázis-építésben, honlapfejlesztésben valamint közművelődési programok megvalósításában, különösen kiállítások kivitelezésében.
Németh József precíz munkája 2012-ben és 2014-ben is elnyerte az Év Levéltári Kiadványa díjat. Tevékeny szerepet vállalt a kataszteri térképek digitalizációjában. Úttörő vállalkozása a „Helyi védelem alatt álló épületek – Szombathely építészeti értékei; 1.” című DVD–ROM megvalósítása, amelynek ötletadója, látvány- és programozás-tervezője, valamint egyik szerkesztője volt. A kiadvány 2011-ben Podmaniczky-díjban részesült.


 
 
Copyright © 2010. Vas Megyei Levéltár. Minden jog fenntartva.