A „fekete asszony” testvére Oladon
z emberiség történetében
időről-időre felütik fejüket újonnan megjelenő fertőző betegségek, pusztító
járványok. Ezek egyike, a kolera,
egy „hasmenéssel, hányással járó, gyakran halálos végű járványos fertőző
betegség.”[1]
Nevének eredetére vonatkozóan többféle elképzelés létezik. Hippokratész tanítása alapján a kór az
epével (cholé) függ össze, a későbbi elnevezések is őrzik ezt a nézetet: „epekórság”, „napkeleti
epekórság”, „epemirigykór”. A kolera szóra egy másik lehetséges magyarázat
a héber „chaul rah”, azaz „gonosz betegség” kifejezésre vezethető vissza.[2]
Mikszáth
Kálmán (1847–1910) szerint a kolera „a fekete
asszony testvére”. A fekete asszonyt így jellemzi: „Egy asszony, akitől
megborzadunk. Egy asszony, akinek nem udvarol senki; akitől reszketve fut el
minden élő ember, akit gyűlöl, megátkoz és akinek mégis meghódol minden ember,
mert a fekete asszony a halál, a pestis.”[3]
A
kolera Indiából indult, majd 1826-tól Elő-Indián és Perzsián, Törökországon és
Oroszországon keresztül jutott Európába, a Magyar Királyságba pedig
Lengyelország és Galícia felől.[4]
Hazánkban 1831–1832-ben jelent meg első ízben. Először Kárpátalján, ahonnan
szép lassan tovább terjedt az egész országba. A legsúlyosabb helyzet a Felvidéken
alakult ki,[5]
ahol a nyár derekán jobbágyfelkelés tört ki.[6] A későbbiekben gyakorivá
váltak a kolerajárványok; a háborúk pedig csak elősegítették felbukkanását és
terjedését. Így nem csoda, hogy a szabadságharc időszakában, 1848–1849-ben is történtek
megbetegedések. 1872–1873-ban még egy nagyobb hullám vonult vég hazánkon, az
utolsó eseteket pedig az 1. világháború alatt regisztrálták Magyarországon.[7]
A
korszakban gyakran megjelenő másik pusztító betegség a himlő volt. A korabeli
meghatározás szerint e kór „ragadós, és különösen gyermekeket meglepő
nyavalya, melyben kis kelevények födik be a bőrt.”[8] A hólyagos himlő
az egyik legrégebbi járványos betegségnek számított, amely már jóval
időszámításunk előtt megjelent Indiában, majd néhány évszázad múlva Kínában is.
Európában a 6. században tűnt fel és évszázadokon át rendszeresen felütötte
fejét; még a 18. században is minden tizedik ember ebben halt meg. A 19. század
végén aztán kifejlesztették a védőoltást, ami a betegség fokozatos
visszaszorulását idézte elő.[9]
Az 1870–1871. évben zajló porosz–francia háború során is tizedelte még a himlő a
katonákat, ám az ekkorra már oltásban részesült németeket csak alig. Amint a kezdetben kétkedve
fogadott vakcina hatásosságát felismerték, alkalmazása egyre jobban elterjedt,[10]
igazán eredményessé azonban csak az újraoltás bevezetésével vált. Hazánkban
utoljára az 1. világháború idején jegyeztek fel megbetegedést,[11]
akkor viszont országos járvány tört ki az óvintézkedések késedelmes bevezetése
miatt, így 1915-ben 1815, 1916-ban 6200, 1917 első felében 2462 személy esett a
járványnak áldozatul.[12]
A
kolera és a himlő Vas vármegyét sem kerülte el. 1915. július 8-án a nyugati
határmenti toronyi körjegyzőségből két koleragyanús megbetegedést jelentettek a
szombathelyi főszolgabírónak. Elővigyázatosságból az oladi fertőzött, Hende
Ferenc házát lezárták a csendőrök. Július 11-én a beteg elhunyt, ezért
fokozottan ügyeltek, hogy az esetleges járvány kitörését megakadályozzák, és július
14-én zár alá vették a körjegyzőséghez tartozó Sé és Olad községet, ahol
halálesetek történtek. A zárlatot július 30-án oldották fel, a belügyminiszter
engedélyével,[13]
s közben – a fokozott orvosi felügyelet miatt – Oladba 12, Sébe 18 alkalommal szálltak ki a doktorok.[14]
Nem
sokkal később, 1915. december 11-én himlő okozta Horváth József halálát Oladon.
A holttestet másnap a szombathelyi Emberbaráti Kórházba szállították. Ezt
követően elrendelték az elhunyt házának teljes fertőtlenítését. December 14-én
már a beoltandó lakosságot írták össze. Az alábbiakban olvasható 10 oldalas
lista december 20-ra készült el, 512 nevet tartalmazott kor és lakhely szerint
felsorolva az érintetteket. A jegyzékre felvették a 2 éven aluliakat, akiket be
kellett oltani, a 8-12 év közötti, oltásban még nem részesülteket, valamint a
15 év felettieket, akiket azonban nem oltottak újra.[15] Az
óvintézkedések ellenére sem sikerült teljesen feltartóztatni a kór terjedését,
ennek jeleként 1916. január 2-án, a két héttel korábban az összeírást aláíró
oladi községbíró, Kecskés István hunyt el hólyagos himlőben.[16]
A betegség további oladi kimeneteléről forrásaink nem szolgálnak információval.
Jegyzetek:
[1] A magyar nyelv
történeti-etimológiai szótára. 2. kötet. Szerk. Benkő Loránd. Budapest, 1970. (továbbiakban:
Etimológiai szótár, 1970.) 525. p.
[2] Hargitai Rezső: A kolera régen és
napjainkban. In: Valóság, 1995. 6. szám 94-101. p. (továbbiakban: Hargitai,
1995.) 98. p.
[3] Mikszáth Kálmán: A fekete asszony.
https://mek.oszk.hu/00900/00906/html/12.htm
[4] Dr. Barcsay László: Bioinváziók a
Kárpát-medencében. In: Honismeret, 1999. 4. szám 83-88. p., 84. p.
[5] Hargitai, 1995. 95-96. p.
[6] Regős János: Politikai és
társadalmi harcok Vas megyében az 1831/32. évben „dühösködő epemirigynyavalya”
idején. In: Vasi Szemle, 1962. 1. szám 91. p.
[7] Hargitai, 1995. 97. p.
[8] Etimológiai szótár, 1970. 1584. p.
[9] Dr. Putnoki Gyula: A hólyagos
himlő. In: Természettudományi Közlöny, 1963. 10. szám 444-447. p.
(továbbiakban: Putnoki, 1963.) 444. p.
[10] Himlő megbetegedések a háborús
Európában. In: Orvosok Lapja, 1946. nov. 1. 21. sz. 1347-1350. p., 1347. p.
[11] Putnoki, 1963. 444. p.
[12] Háborús himlőjárványok. In: Orvosi
Hetilap, 1917. dec. 16. 50. sz. 676. p.
[13] Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei
Levéltára (továbbiakban: MNL VaML) Szombathely Járás Főszolgabírójának iratai.
Közigazgatási iratok. (továbbiakban: SZJF Közig. ir.) 7353/1915.
[14] MNL VaML SZJF Közig. ir.
9658/1916.
[15] MNL VaML SZJF Közig. ir.
11695/1915.
[16] MNL VAML SZJF Közig. ir. 12135/1915.
