2011. december 17-én Vas megye
honismereti életének aktivistái, és a Vas Megyei Honismereti Egyesület
képviselői a 18. „Pátria Nap”-on találkoztak Szombathelyen a Vas Megyei Levéltár
előadótermében.
A egyesület évzáró ülését Zsámboki Árpád elnök nyitotta meg. A
találkozó fő témája az elmúlt másfél évben Vas megyében megjelent helytörténeti
kiadványok ismertetése volt.
A jelenlévők kegyelettel emlékeztek meg a mozgalom közelmúltban
elhunyt aktivistáiról, különös tisztelettel Szénásy Zoltánról a határon túli magyarság
Révkomáromban tevékenykedő doyenjéről, akinek munkáit egy tárolóban is
bemutatták.
A tanácskozáson sor került a Szülőföldért díszoklevelek átadására
is. 2011-ben elismerésben részesült Feiszt György főlevéltáros, akinek az
egyesület elnöke több évtizedes honismereti tevékenységét és a helytörténeti
kiadványok megjelentetéséhez nyújtott segítségét méltatta valamint a Mukics
család. Mukics Mária és muzeológusként és helytörténészként hosszú évtizedek
óta tárja fel a vas megyei szlovénség történetét, néprajzát és hagyományait,
férje Mukics Ferenc pedig ugyanezen a területen újságíróként, az elmúlt években
pedig a szentgotthárdi „Radio Monaster” főszerkesztő igazgatójaként foglalkozik
a szlovén nemzetiség mindennapjaival,
A Pátria Nap állófogadással és kötetlen baráti beszélgetéssel
zárult.