A levéltárról
Nyitva tartás, elérhetőség
Munkatársaink
Levéltártörténeti érdekességek
Hírek
Kutatószolgálat
Ügyfélszolgálat
Segédletek
Kiadványok
Rendezvények
Kutatótábor / Raziskovalni tabor

Söptei Imre kitüntetése

Söptei Imre kitüntetést kapott

Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Söptei Imre kollégánk részére „Kőszeg város kitüntető oklevelét” adományozta. Söptei Imre a Magyar Nem­zeti Levéltár Vas Megyei Levéltára Kőszegi Fióklevéltárának vezetőjeként 2 évtizedet meghaladó szak­mai múlttal rendelkezik, kiváló színvonalon látja el a kutató- és ügyfélszolgálati, közművelődési tevékenységet, illetve az illetékességi területi feladatokat.


Lakó- és munkahelye, az egykori szabad királyi város történetének jeles kutatója, ennek megfelelően előadásai és publikációi a település – és a vele szerves kapcsolatban álló természeti táj illetve a közigazgatási egységet képező környék – múltját, az egykor ott élt jelentős családok, kiemelkedő személyek, ipari létesítmények históriáját dolgozzák fel. Számos önálló kötete közül az 1994-ben megjelent „A kőszegi turizmus története 1949-ig” és a 2016-ban napvilágot látott „Kőszeg Város Fúvószenekara 150 éves” című munkják emelhetők ki. Közel 100 tanulmány, újságcikk, könyvismertetés fűződik a nevéhez, amelyekkel nemcsak a történészi–levéltáros körökben szerzett hírnevet, de hozzájárult ahhoz is, hogy Kőszeg a magyar várostörténeti bibliográfiákban megfelelő súllyal szerepeljen. Szerkesztője – és több alkalommal szerzője is – az 1999-től megjelenő helytörténeti periodikának, a „Kőszegi Lapok”-nak. 1999-től vesz részt – Bariska Istvánnal, B. Benkhard Lillával, Mentényi Klárával – Kőszeg műemléki topográfiájának készítésében. A helyi tudományos intézetekkel, közgyűjteményekkel jó kapcsolatot tart fenn, amely alapot szolgáltat a kölcsönösen gyümölcsöző együttműködéshez. Jelentős szerepet vállalt a Kőszegi Evangélikus Gyülekezet levéltári anyagának rendezésében, elérhetővé tételében. A reformáció 500 éves jubileuma alkalmából önálló kötet megjelentetését tervezi helyi dokumentumok felhasználásával.

Söptei Imre elkötelezett lokálpatrióta, egy rendkívül termékeny publikációs tevékenységet kifejtő, kiváló szakmai színvonalon dolgozó történész. Munkásságával hozzájárul a lakosság helyi identitásának erősödéséhez, és értékes adatokkal gazdagítja a Kőszeg város múltjáról rendelkezésre álló ismereteket.

Gratulálunk kollégánk elismeréséhez!


 
 
Copyright © 2010. Vas Megyei Levéltár. Minden jog fenntartva.