Antantmisszió kőszegi vendégségben (1922)
trianoni döntés után a Magyar–Osztrák Határmegállapító Bizottság 1921. július
28-án alakult meg Grazban. A győztes hatalmak (Franciaország, Nagy-Britannia,
Olaszország, Japán) mellett Ausztria és Magyarország képviselői vettek részt
benne. 1921 nyarán kijelölték az új határvonalat, amely lényegében megfelelt a
békeszerződésben megállapítottaknak. Az 1921 őszén kibontakozó
nyugat-magyarországi felkelés következtében – amelyben kőszegiek is részt
vettek – az antant képviselőinek közvetítésével új tárgyalásokat kezdeményezett
a két szomszédos fél. Köztudomású, hogy az 1921. október 13-án keltezett
velencei jegyzőkönyvben Magyarország lehetőséget kapott, hogy Sopron és
környékének hovatartozásáról népszavazáson döntsenek. Ugyanakkor ezzel nem
fejeződtek be a magyar–osztrák tárgyalások egyes települések és területek
átadásáról vagy cseréjéről.
Kőszeg
város több téren is érdekelt volt az egyeztetéseken. Az Írottkő-kilátó
Magyarország felőli megközelítésében részsikert értek el, a határkiigazító
bizottság javaslatára lényegében kettéosztották az épületet. Az eredeti
tervekhez viszonyítva a város erdeiből nem kerültek részek Ausztriához, sőt a
Rőtfalvához (ma Rattersdorf, Ausztria) tartozó hg. Esterházy tulajdonból 1600
hold a város közigazgatási területéhez került.[1]
A
kőszegiek a környékbeli községek visszakerülésével kapcsolatban is
reménykedtek, mert azokra a Kőszegi járás túlnyomó részének elvesztését
követően mintegy kárpótlásként számítottak. Eleinte 17 települést szerettek
volna visszaszerezni, de hamar rájöttek, hogy petíciók, tiltakozások,
tüntetések ide vagy oda, erre semmi esély nem adódott. Végül már Rőtfalva és
Rendek (ma Liebing, Ausztria), mint közvetlen gazdasági „Hinterland”
visszaszerzését is örömmel fogadták volna.
Ezért
tettek meg mindent az antant bizottság tagjainak minél ünnepélyesebb
fogadtatására és megvendégelésére. A határmegállapító bizottság, amelyet a
bizalom jeleként Kőszegen határkiigazító bizottságnak neveztek, első alkalommal
1922. március 9-én érkeztek a városba. A polgármester plakátokon hívta fel a
lakosság figyelmét az alkalomra, kérve, hogy mindenki legyen a városháza előtt
és a házakat öltöztessék zászlódíszbe.[2]
A
„missió”-t nagy éljenzéssel köszöntötte a tömeg, Jambrits Lajos polgármester
ünnepélyesen fogadta őket. Waldmayer Károlynak, az Osztrák–Magyar Bank
nyugalmazott vezértitkárának vezetésével városi küldöttség tette tiszteletét
előttük és adott át négynyelvű memorandumot a helyiek kívánságaival. André
Jocard francia őrnagy, a bizottság elnöke válaszában ígéretet tett, hogy
készséggel teszi tanulmányozás tárgyává a beadványt. Ezután magyar résztől még
egy olasz nyelvű hozzászólás hangzott el. Az újságíró értékelése szerint: „…
Kőszeg város közönsége méltán büszke lehet történelmi múltjához is illő
magatartására és reméljük, hogy az eredménye sem marad el e napnak.”[3]
Ugyanezen
szellemben fogadták a munkaútjukról március 12-én visszatérő megfáradt
bizottsági tagokat. Ezúttal nem tömegrendezvénnyel várták őket, hanem baráti
ebéddel. A delegációnak a város egyetlen szállodájában, az Arany Struccban
foglaltak helyet. Az eseményen a külföldieken és a helybelieken kívül részt
vett a megyei közigazgatás vezetésének egy része is, közöttük Herbst Géza
alispán, aki alig negyed évvel korábban, a főispánt helyettesítő
tisztviselőként hozott bizalmas tiltó határozatot az antant missziók
megvendégeléséről.[4] Az
étkezés jó hangulatban a szokásos oda-vissza köszöntőkkel zajlott. Szinte senki
nem maradt ki az üdvözlésekből.[5]
Az
ebéden 28 személy vett részt, a hat gépkocsivezetőt külön helyiségben
szolgálták ki. A vendégek ételének ára személyenként 186 K-t tett ki – sajnos
az elszámolásban nem részletezték az étlapot–, a sofőröké mindössze 86 K-t. A
fentebb említett jókedv köszönhető lehetett annak a nagy mennyiségű boritalnak
is, amiből fejenként több mint 8 dl jutott. Ma már furcsának hat, de a sofőrök
is benyakaltak fejenként fél litert. A végszámla 7494 K-ra rúgott. Pontosan nem
tudjuk ezt mai áron értékelni, de támpontként felfogható, hogy 1 db zsemléért
annak idején 3 K-t kértek. A polgármester a képviselőtestület utólagos
hozzájárulásával elszámolhatta a költségeket a városi pénztár közélelmezési
rovata terhére. Megjegyezzük, hogy a határozatban 8349 K szerepelt, de számlát
csak a fent említett, valamivel kisebb összegről csatoltak.[6]
A
misszió csak délután két óráig tartózkodott a városban, aztán sietve továbbutaztak
Sopronba. Március 28-án terjesztették be javaslatukat a Népszövetség
Tanácsának, amelyben Kőszeg környékéről Léka (ma Lockenhaus, Ausztria), Hámortó
(ma Hammerteich, Ausztria), Rőtfalva és Rendek visszakerültét javasolták.[7]
A
kőszegiek reményei sajnos nem váltak valóra. A bizottság Rőtfalvát és Rendeket
ugyan Magyarországnak ítélte, ám azt a magyar kormányzat elcserélte az osztrák
féllel az ugyancsak Vas megyei Szentpéterfa és az akkor még Sopron megyei Ólmod
községekre.[8]
Csekély kárpótlásként az utóbbi, szomszédos községet a következő esztendő
elején adták át, azon a napon, amikor fentebb említett erdőterületeket kapta
meg a város.[9] A
visszacsatolások örömére a polgármester déli 12 órakor meghúzatta a város
minden harangját.[10]
Jegyzetek
[1] Suba János: Adalékok a trianoni
határ megállapításához Vas megyében. In: Vasi Szemle, 2000. 3. sz. 302-309. p.
[2] Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei
Levéltára Kőszegi Fióklevéltár. Kőszeg Város Polgármesteri Hivatalának iratai.
(továbbiakban MNL VaML KFL Polg. ir.) Közigazgatási iratok 1210/1922.
[3] A határkiigazító bizottság
Kőszegen. = Kőszeg és Vidéke (továbbiakban KésV), 1922. márc. 12. 1. p.
[4] MNL VaML KFL Polg. ir. Elnöki
iratok. 1/1922.
[5] A határmegállapító bizottság… =
KésV, 1922. márc. 19. 2. p.
[6] MNL VaML KFL Polg. ir.
Közigazgatási iratok. 1210/1922.
[7] Örömhír. = KésV, 1922. ápr. 2. 1.
p.
[8] Az igazságtalan… = KésV, 1922.
szept. 24. 1. p.
[9] Olmód Magyarországé. = KésV, 1923.
márc. 11. 1. p.
[10] Városi közgyűlés. = KésV, 1923.
márc. 18. 1. p.
